Ugrás a tartalomra

RADELKIS telephely

leguan küldte be June 8, 2012 időpontban
Létrehozás
1970
Létrehozás intervallum
- 1978

Az 1952-ben alakult RADELKIS Elektrokémiai Műszergyártó Szövetkezet fejlődése új épület létesítését tette szükségessé, és a választás a – technológiailag fontos – tiszta levegőjű, Bécsi út feletti domboldalra esett.

Az igen korszerű telephelyet az IPARTERV-ben Csíkvári Antal Ybl-díjas építész tervezte 1969-1971 között, és a RADELKIS erre a célra létrehozott építő részlege kivitelezte 1970-1973-ban, majd II. ütemként 1978-ban.  Az ipari építészet egyik iskolapéldájaként, a jól tagolt, jó arányú főépület, mely teraszos kialakításával követi az erősen lejtős telek, a háttérként felrajzolódó hegyek vonalát, jól belesimul a budai, családi házas övezetbe. Bár inkább funkcionalista épület, de stílusában a Bauhaus és a konstruktivista építészet követője. A kor technikai újdonsága jelenik meg a homlokzatokon: a látszó beton felület.

Az I. lépcsőben megépült két,  shed tetős csarnok, a II. ütemben az üzemrészeket és adminisztrációt magába foglaló főépület.

A RADELKIS nagy fellendülése után két évtizeddel megszorításokra kényszerült, 1995-ben a telephely az ERICSON Magyarország kft tulajdonába került. A bekövetkező, nagymérvű rekonstrukciós és korszerűsítő átalakítás igyekezett megtartani az eredeti építészeti értékeket, az épületek külső megjelenésének, karakterének megóvásával. A cég a modern magyar építészet történetének egyik igen jelentős, ám pusztulásnak indult, használaton kívüli épületét újította fel és őrizte meg 2,5 milliárd forint beruházásával ahelyett, hogy céljaira újonnan építtetett volna irodaházat... Több mint 500 munkahellyel itt működött a cég kutató-fejlesztő részlege, de itt volt az Ericson Képzőművészeti Galéria is.

A cég fejlődése során kinőtte a telepet, 2002-ben a kutatás-fejlesztés költözött a lágymányosi  Science Parkba, 2011-ben a központ a Népliget Centerbe.------ Az ingatlant jelenleg árusítják.

Tervezte
Csíkvári Antal
Cím

III. kerület Óbudai rakpart
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok