Ugrás a tartalomra

Britannia (Béke) Hotel

Ády küldte be August 27, 2010 időpontban
Létrehozás
1913
Létrehozás intervallum
- 1913

A kezdetek
Az 1900-as évek elején Fábri Henrik kávékereskedő angliai és távol-keleti utazásairól hazatérve elhatározta, hogy korszerű szállodát létesít a Nyugati pályaudvar környékén. Választása egy négyemeletes sarokházra esett, melyet átépített és külföldön szerzett tapasztalatai alapján a kor minden igényét kielégítő szállodává alakított. 1913. május 10-én nyitotta meg kapuit a mai Radisson Béke Hotel őse, melynek alapítója - akire nagy hatással volt az angol szállodaipar - a BRITANNIA nevet adta.

Kávéházi élet
1926-ban Németh Aladár került a szálloda élére, s hozzáértésének köszönhetően megkezdődhetett a BRITANNIA második fénykora. A polgárság igényeinek megfelelő helyiségeket alakítottak ki, lehetővé téve ez által a szálloda bekapcsolódását Budapest virágzó kulturális és művészeti életébe. Haranghy Jenőnek, az Iparművészeti Főiskola tanárának művei díszítették a szálloda termeit. Ekkor alakították ki a híres Kupola termet, a Szondi sörözőt, a Nótás éttermet, a Székely Ivót és a Móra szobát. Ez utóbbi Móra Ferencről kapta a nevét, aki a BRITANNIA-t második otthonaként emlegette, oly sokat tartózkodott itt. A szálloda körútra néző oldalán kávéházat nyitottak, falai között pezsgő kulturális élet zajlott, így a BRITANNIA Budapest kávéházi kultúrájának és történelmének részévé vált.

A modern Béke
A háború megviselte a BRITANNIA épületét, bombatalálat érte és hadikórház működött falai között. A harcok végeztével azonban ismét megnyithatta kapuit, ekkor már az új és beszédes BÉKE SZÁLLÓ néven. A régi hírnév vonzotta a vendégeket, a ház sok hírességet, politikust, művészt fogadott. A Kupola műsoros estjein népszerű magyar művészek kezdhették meg pályafutásukat. Hofi Géza, Korda György, Máté Péter, Klapka György, Medveczky Ilona, Honthy Hanna és Feleki Kamill lépett fel itt. Az Orfeum Pest legszínvonalasabb éjszakai mulatójává vált, a híres budapesti kabaré világát idézte fel. 1985-ben a Hungarohotels teljes körűen felújította és modernizálta az épületet, így megkezdődhetett a BÉKE SZÁLLÓ harmadik fénykora. A szálloda újjáépítésekor szem előtt tartották a múlt értékeinek megőrzését: Haranghy munkái ma is az épület díszei.

1988-ban, Európában elsőként a szálloda az amerikai Radisson SAS hotellánc tagja lett.

1995-óta a Danubius Hotels Groups tagja.

2009-től viseli a Radisson Blu Béke Hotel nevet.

F: hu.wikipedia.org.

Cím

Budapest VII. kerület
Teréz körút 43.
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok