Ugrás a tartalomra

Kastély

bodnarj küldte be June 30, 2013 időpontban
Hely/kategóriák
A kastély fénykora (1730–1820)

A fénykor a 18. század utolsó harmadához, Esterházy István és különösen Forgách Ludmilla nevéhez fűződik.

Az edelényi kastély és a különböző családokból származó nemesi kisasszonyok élete hosszú időn keresztül sorsszerűen összefonódott. Az építtető Jean-François c(ejtsd: Zsan Franszoá Lüillié) saját katonatársához, az egyik legősibb magyar főnemesi család sarjához, Forgách Ferenc grófhoz, későbbi szendrői várkapitányhoz adta feleségül egyetlen lányát, Mária Teréziát. A kastély fénykorában már aggastyánnak számító, 75 éves kort megért Forgách grófnak két leánya született, Forgách Ludmilla és Forgách Franciska.

Az edelényi birtokot – a Mária Terézia királynő által az öröklés érdekében fiúsított – Ludmilla örökölte, ám testvérének, Franciskának is járt részesedés a vagyonból. A két lány közti vagyonmegosztás vitás kérdéseiről terjedelmes dokumentumok maradtak fenn, többek között a kastély 1763-ban készült értékbecslése. Helyiségről helyiségre felmérték az épületet, így pontosan tudjuk, hogy a 18. század hatvanas éveiben melyik szobának milyen rendeltetése volt.

Forgách Ludmilla először Dessewffy Ferenc grófhoz ment feleségül, aki apósához hasonlóan katonatiszt volt. Bár fiatalon elesett a boroszlói csatában, mégis hagyott maga után fiúörököst, aki apja után a Dessewffy Ferenc nevet kapta. Az ő nevelőapja és a birtok kezelője 1763-tól Ludmilla második férje, Esterházy István gróf lett.

A kastélyt érintő legjelentősebb átalakítások a 18. században Esterházy István és Forgách Ludmilla nevéhez fűződtek. 1769-ben megbízták az iglói Lieb Ferencet hat szoba kifestésével. A falképek egy év múlva készültek el, ám a munkának áldozatául esett egy korábbi, 1765-ben készült dekoratív kifestés. A festmények különböző, a rokokó főnemesi élethez és a mezőgazdasági tevékenységekhez kötődő jeleneteket, valamint görög-római mitológia alakokat felvonultató különféle allegóriákat mutatnak be. E termek ma a kastély legértékesebb részét képezik. Később, a 18–19. század fordulója körül egy, ma még ismeretlen mester az egyik különálló szobát is kifestette virágmintás dekorációval. Ekkoriban a kastélyhoz az uradalom és a cselédség mindennapjait kiszolgáló gazdasági épületek is hozzátartoztak, így az épület nem önmagában állt. Az együttest barokk kert tette teljessé, amit a 19. század első felében angol tájkertté alakították át.

Dessewffy Ferenc 1820-ban örökös nélkül halt meg, ezért a kastély visszaszármazott a királyi kamarára, és ezzel a virágkor is véget ért.

Az edelényi és cserépvári birtokot 1836-ban a kastéllyal együtt vásárolta meg a német származású Szász-Coburg-Gothai Ferdinánd György altábornagy. A hercegi címet viselő férfiú Koháry Mária Antóniával kötött házassága révén vált a család magyar ágának megalapozójává és négy gyermek apjává. Mivel ők örökölték a Koháry család birtokait is, ezért Edelény a család számos uradalmának már nem a központja, hanem szerény tartozéka lett. A Coburgok 1864-ben, az úrbéri rendezés után hitbizományt alakítottak ki a birtokból. Az általuk nem használt kastély egy részét már előtte, 1861-ben átengedték a járásbíróság céljaira. Ennek azonban igen súlyos következményei lettek: több gazdasági épület elpusztult, köztük a nagy lóistálló-sor. A gazdasági központ megszűnése miatt részben áttelepültek, részben megszűntek a majorsági létesítmények is