kőbányai lebegő vasút

A világ első közforgalmú gőzüzemű vasútját (Stephenson) csupán két évvel követve, 1827-ben  Pesten is átadták az első vasútvonalat. Igaz, a szerelvényt nem gép, hanem ló vontatta,  és a pálya hossza csak 1 német mérföld  (kb. 7500 méter) volt.

József nádor fogadta el Bodmer János Gáspár badeni sóbánya-igazgató tervét egy a Pestet Szolnokkal és Debrecennel összekötő vasútra. A terv technikai megoldása a négykerekű lebegő vasút terve volt. Ami szerint földbe vert bakok során hosszában fektetett gerendákra erősítették a sínpárt, amelyen a kocsi négy kereke gurult. A kerekek tengelyére erősítették két oldalt (középen a tartó bakoknak helyet hagyva) a teherhordó részeket. Ez a lebegő vasút mindenképpen olcsóbb volt, mint a fekvő, mivel az alépítmény kevesebb anyagot, földmunkát igényelt. József nádor a tervet kísérletnek kívánta alávetni, és azt javasolta, hogy a vonal Kőbányáig vezessen, mert a pesti építkezésekhez nélkülözhetetlen építőanyag szállításával igen hasznosan lehet bizonyítani az ötlet életrevalóságát..

A vonal a Hatvani (most Rákóczi) út akkori városszéli végétől  (Hatvaner Linie, hatvani  vám, kb. a mai Baross tér) egyenes vonalban haladt a kőbányai szőlőkhöz, ahol két ágra szakadva a Kauser-féle kőbányák és a Szépítő Bizottmány kőbányái mellett haladt el, és a Lechner-féle téglaégetőnél végződött. A mellékág  a kápolna és a kőfejtők érintésével egy másik téglaégetőig vezetett. A munka során (amelynek kezdetén a tervező Bodmer elhúnyt, így az építkezést Spiegel József ácsmester vette át) 1372 darab keményfapillért, kétszer annyi keményfagerendát, 512 mázsa sínt, 14 000 szeget és tízezer csavart használtak fel.  A tervezettnél több földmunkára volt szükség, ezzel tudták  biztosítani a pálya Pest felé való lejtését, hiszen errefelé történt a teherszállítás. Az augusztus 20-i próbán a 448 mázsányi kővel, gabonás zsákkal, hasábfával, négy hordó borral, negyven mázsa gyapjúval és némi téglával megrakott hét kocsit két ló könnyedén elhúzta.

Azonban a fenntartás költségei nagyon  megdrágították a fuvarozást,  amivel szemben a hagyományos szekeres fuvarosok erős versenyt támasztottak. A helyi téglaégetők és kőfejtők is saját kezükben akarták tartani a szállítást, ezért nem kötöttek szerződést. Télen műszaki problémák is felléptek, ezért a részvénytársaság 1828. március 20-án az üzem beszüntetése és a vasút elbontása mellett határozott. A faanyagot eladták, a síneket kilóra kimérték. Ebből fizették ki az addigra felhalmozódott tetemes adósságot.

A vasút látványáról a kor neves rajzolója, Hofbauer János munkája alapján lehet fogalmunk.
Az  1828-as térkép feltüntette a lebegő vasút nyomvonalát, azonban ez a térkép egészében csak  Pest területét mutatja, így  megszakad az útnak kb. a felénél lévő (és a homokos puszta egyetlen hajdani színfoltját adó) Pékerdő  (Bäckerische Wäldpflan vagy Bäckerische Wieldchen) északnyugati sarkánál. Az 1836-os térképre berajzoltam a vasút hozzávetőleges vonalvezetését.