- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Érdekes módon a história eleje jobban dokumentált. A hatvanas évek végén az állam egyre inkább számított az idegenforgalmi bevételekre, ezért előbb a Balaton, majd a fővárosban is több hotel épült, az úgynevezett touring program jegyében - így jelölték a Normafát is helyszínként. A szállót 1969-ben tervezték (Farkasdy Zoltán), 1971-ben kezdték építeni, és 1972-re készült el, több ütemben adták át. (Más adatok 1973-at említenek.) Az 1972-es olimpiára készülő magyar csapatnak már ez volt a főhadiszállása - innét a névválasztás, eredeti - lánykori - neve a Hotel Touring Normafa lett volna.
A hotelban 188 szoba, 364 ágy, 100 fős bár és 150 fő étterem, bisztró és társalgó van (volt) F: 1.bp.blogspot.com
A TTI tanulmánytervek kidolgozásával egyrészt házgyári-panelos, másrészt alagútzsalus és poliacélvázas szerkezeti rendszerek felhasználására tett javaslatot a szállodaépítkezéseknél. Az épület helyének - a budai hegyvidék, a Normafa környéke - sajátos arculata meghatározó szerepet játszott az épület formai kialakításában. A tervező ügyelt arra, hogy az épület ne váljék a környezettől idegen, merev tömegűvé, ezért vízszintes elnyúló és erősen tagolt körvonalú épületet tervezett. A 188 szobás szálloda - elvetve a panelos építés lehetőségét - Outinord rendszerű alagútzsalus építési móddal készült, 2,7 m fesztávolságú szerkezeti rendszerben. Az épület formáit az alkalmazott szerkezeti rendszer határozta meg. F: meszorg.hu
Budapest XII. kerület
Eötvös út
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…